Az Azul egy élvezetes, előre gondolkodást igénylő családi társasjáték, mely 2018-ban az év társasjátéka lett, hiszen elnyerte a legnevesebb "Spiel des Jahres" nemzetközi díját. Ebben a csodás játékban csempekockák lerakásával szerezhetünk pontokat. A játék taktikai- stratégiai feladata mellett esztétikai élményt is nyújt, gyönyörű grafikájával és tartozékaival. Megunhatatlan, így számtalanszor újrajátszható, hisz a pontszerzés során sok egyéb dologra kell figyelni, ezért minden egyes játék után eltervezi az ember, hogy mit fog másképp csinálni a következő játékban vagy körben. Ezt az elképzelést azonban megmásíthatja az éppen a manufaktúrákba véletlenszerűen kerülő 4 csempe kombinációja. Pár könnyen megjegyezhető szabály van arra vonatkozóan, hogy innen milyen módon választhatunk csempéket, hogyan tehetjük fel a saját táblánkon lévő mintasorra, majd a kör végén hogyan kerülnek át a falra, majd ezek után a pontozásra. Iskolás korú gyermekekkel is érdemes kipróbálni, mert a játék során észrevétlenül gyakorolhatjuk velük az alapvető matematikai műveleteket, nem utolsó sorban a taktikai – stratégiai érzéküket is fejlesztjük. A játékidő: 30-45 perc.

8 éves kortól ajánlott.

A kiszállítás választható csomagautomatába, csomagpontra, házhoz vagy ügyfélszolgálati irodánkba. 20.000 Ft feletti vásárlás szállítási és utánvét kezelési költségét átvállaljuk, ezért ingyenes! A szállítási mód a megrendelés leadása során választható ki.
 
Foxpost csomagautomata - díja bruttó 450 Ft
A Foxpost csomagautomatákba történő kiszállítás 1-2 munkanap.
A Foxpost csomagautomaták segítségével egyszerűen, időtakarékosan és kényelmesen vehető át a rendelés, összekötve a napi bevásárlást a csomagátvétellel. Mindezt ott, ahol épp útba esik, és akkor amikor szeretné!
Országszerte több csomagautomatából választható ki a legközelebb fekvő.
A megrendelés feldolgozása után összeállítjuk a csomagot, majd feladjuk a csomagautomatába. Rendelés feladása előtt e-mailben értesítést küldünk. Ha a csomag megérkezett az átvételi pontra, a Foxpost SMS-t küld. Az üzenetben elküldött egyedi kóddal nyitható ki az automata megfelelő ajtaja. A csomag átvételére 3 napig van lehetőség.
A csomagautomatánál utánvételes fizetési mód választása esetén, bankkártyával kell kifizetni a megrendelt termék(ek) árát és a szállítási díjat. Az utánvételes fizetés kezelési költsége 100 Ft.
Maximális csomag méret, mely automatába szállítható: 60x36x62cm. Amennyiben a csomag összeállítása során látjuk, hogy nem férne be az automatába, telefonon egyeztetünk.

OMV csomagpont - díja bruttó 890 Ft
A csomag a feladást követő munkanapon már átvehető a kiválasztott OMV csomagpontban. Országszerte több mint 160 átvevőhelyből választható ki a legmegfelelőbb. Rendelés feladása előtt e-mailben értesítést küldünk. Az átvételre 7 naptári nap áll rendelkezésre. Maximálisan szállítható súly 20 kg, maximális méret 60x60x60 cm. Utánvétes fizetési mód esetén a megrendelt termék(ek) árát és a szállítási díjat a csomagponton kell készpénzben vagy bankkkártyával kifizetni átvételekor. Az utánvétes fizetés kezelési költsége 100 Ft.
 
Házhozszállítás - díja bruttó 890 Ft
A megrendelés feldogozása után a csomagot összeállítjuk és átadjuk a kiszállítást végző futár cégnek. Csomagjaink kiszállítását az Expressone végzi. Rendelés feladása előtt e-mailben értesítést küldünk. A kiszállítás általában 1 munkanap alatt le is zajlik. Az Expressone is tájékoztat e-mailben a várható kiszállítás időpontjáról, 2 órás időintervallumot megadva, a futár telefonszámával. A kiszállítás jellemzően munkaidőben 8-17 óra között történik. Sikertelen kézbesítés esetén másnap újra megkísérli a futár a kiszállítást. Utánvétes fizetési mód esetén a megrendelt termék(ek) árát és a szállítási díjat a futárnak kell készpénzben kifizetni a csomag átvételekor. Az utánvétes fizetés kezelési költsége 100 Ft.
 
Személyes átvétel ügyfélszolgálati irodánkban - ingyenes
Ügyfélszolgálati irodánkban kizárólag webáruházunkban személyes átvétellel megrendelt és az összekészítést visszaigazolt vásárlóinkat tudjuk kiszolgálni.
 
Címünk: 1103 Budapest, Gyömrői út 86.
Nyitvatartás: hétfő-csütörtök 8-16 óra, péntek 8-12 óra
Részletes útbaigazításért kattintson IDE.
Ügyfélszolgálati irodánkban készpénzzel, és bankkártyával egyaránt lehet fizetni.
 
Amennyiben maradna megválaszolatlan kérdése, lépjen velünk kapcsolatba elérhetőségeink egyikén.

Írj véleményt

Megjegyzés: HTML használata nem engedélyezett!
    Rossz           Jó

Azul társasjáték - Év társasjátéka 2018-ban

  • Cikkszám: GEM750642
  • Jutalompontok: 238
  • Nincs raktáron
  • 11,890 Ft
  • Nettó: 9,362 Ft

Hasonló játékok

Békaharcos társasjáték

6,799 Ft 7,590 Ft Nettó: 5,354 Ft

Kwatro társasjáték

1,690 Ft Nettó: 1,331 Ft

Címkék: azul, társasjáték, Év, társasjátéka, 2018-ban

AKCIÓK

Monopoly Junior: Electronic Banking

7,490 Ft 7,890 Ft Nettó: 5,898 Ft

Műanyag furulya 30 cm - több színben

399 Ft 650 Ft Nettó: 314 Ft

Mozgatható fa dínó

499 Ft 1,290 Ft Nettó: 393 Ft

Újdonságok

L.O.L Surprise: Lils meglepetés szett

3,090 Ft Nettó: 2,433 Ft

Aranyhal bébimedence - Intex

3,190 Ft Nettó: 2,512 Ft

Autós napellenző - Cápa

890 Ft Nettó: 701 Ft